A küszöbön túl

A sirályok versenyt vitorláztak a Duna felett, a fák mögött időnként felbukkant egy színes sárkány. Hamisítatlan bécsi szombat volt: sétálók, kocogók, biciklizők, görkorcsolyázók kerülgették egymást a napsütésben. Hátizsákomba tettem az ezer oldalas könyvet, ami a viharos szélben kiváló szolgálatot tett nehezékként, mellégyűrtem a dzsekimet is. 20 éve nem volt a lábamon görkorcsolya. Örültem, hogy úgy döntöttem, magammal cipelem a sportolók városába, mégha két évet is kellett várniuk a lábbeliknek, hogy eljöjjön a pillanat, amikor újra az aszfalton kophat a kerekük. Ez a momentum hirtelen a gyerekkorba lökött vissza, a kamaszélet vizsgáló-nyitott felszabadultságába, amikor mindenki új érzékekkel, új felismerésekkel szemléli az addig megismert világot. Miközben egyre zsugorodott a táv a Handelskai és Kagran között, akaratlanul is eszembe jutott az este, amikor néhány hónapja megkérdezték tőlem, hogy hogyan lehetséges az, hogy valaki máshol jól, talán jobban érezi magát, mint ott, ahova született. Akkor csak hallgattam, nem akartam elhamarkodottan beszélni. Miközben új utakat fedeztünk fel a Donauinselen, rávettem magam a válaszadásra. Jobban? Otthonosan. Nem vitás, akadnak apróságok, amik a külföldi létezést kipárnázzák: mosolygó sétálók és biciklisták, akik felkapják a fejüket a két görkorcsolyázó jókedvű halandzsájára, villamosvezetők, akik megvárnak és kinyitják az ajtót, pénztárosok, akik segítenek berakodni a szatyorba, a főváros, aki gondoskodik arról, hogy a szemétszelektálás pofonegyszerű legyen. Az igazán fontos tényező mégis az ember önmaga. Hiszen a homo sapiens sapiens egy állandóan változó, alkalmazkodó lény, az identitását tekintve is. Annak, hogy képes-e integrálódni, hogy nyitott-e arra, hogy az aktuális identitásába újabb elemeket beleillesszen elsősorban önmaga állít korlátokat. Gyakran félelmében, hogy az új elemek kitörölhetnek, felülírhatnak régieket, s emiatt új otthonában sokáig a küszöbön ácsorog csak, nem mer beljebb lépni, ragaszkodik szokásokhoz, hiedelmekhez, melyek addigi életében a biztonsági hálót képezték. A küszöbön való átlépés viszont azt jelenti, hogy az ajtó előtt meri hagyni az addigi biztonsági hálót és megpróbál anélkül működni. Szabadon. Éppen ezért a legfontosabb tényező nem is annyira az ember önmaga, hanem az azon való túllépés képessége...

A várost körbeölelte az a jellegzetes illat, ami a tavasz közeledtét jelzi. Amikor a levegő viselkedése hirtelen megváltozik. A téli három lépés távolságot tart az emberrel, mint egy nem szívesen látott vendég, a tavaszi egyszercsak megjelenik és kezet fog veled, mint a régi barát, akivel az egyszer megszakadt beszélgetést ugyanonnan szeretnéd folytatni. Tökéletes nap volt arra, hogy I.-vel megünnepeljük az első alkalmat, amikor tavasszal mindketten a városban tartózkodunk majd. Amikor végre én is otthonosan érzem magam és többé nem szaladok vissza a küszöbhöz.

Havelka újra Bécsben csavarog...

Éppen egy hónapja, hogy Havelka teljes tanácstalanságban állt egyik lábáról a másikra új otthonában: szombaton délután vajon szabad-e a kriptacsöndet porszívózással felverni? Majd elszánta magát, halált megvető bátorsággal riadt tekintettel és óriásra növesztett lelki fülekkel végigrobogott a lakáson a rettenetes zajforrással, reszketve, hogy már az első este konfliktusba kerül egy unatkozó szomszéddal. Éppen egy hónapja, hogy először terült el élete első, külön bejáratú kanapéján két nap takarítás és pakolás után. S mintha már évek teltek volna el azóta; a kanapé vált a törzshelyévé, ahol este munka után össze lehet gömbölyödni, hallgatni a ház zajait a félhomályban: az átszűrődő nevetéseket, a párkányra csöpögő víz kopogását, a lépteket a lépcsőházban. Mindegy, hogy hova indul, Havelka minden napja a kanapén kezdődik és ott is fejeződik be. Éppen egy hónapja.